Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 31., hétfő

Az ősi kolostor együtt élt a friss iszlámmal az Emirátusokban



Decembertől látogathatók a Sir Bani Yas-i kolostor és templom romjai az Abu Dhabi partjai közelében fekvő lakatlan szigeten. Kr. u. 600-ból származó keleti szír maradványokról van szó. Peter Hellyer a projekt igazgatója a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a kolostor 150 évig működött. A tudósok számára ismert volt már, hogy a kereszténység elterjedt volt az iszlám előtti Arábiában és az akkori kéziratoknak köszönhetően. Templomok romjai előkerültek Kuvaitban és Bahreinben is. A Sir Bani Yas-i ásatások képezik azonban az első konkrét bizonyítékot a kereszténység jelenlétére az Arab-félsziget északi csücskében. A régészek szerint a kolostorban 30-40 szerzetes lakhatott. 

Az ásatásokat 1992-ben kezdték meg, amelyek azóta is tartanak. Napfényre került egy fallal körülvett épületegyüttes konyhákkal és tároló helységekkel, egy templom, egy kápolna és egy torony. Az itteni szerzetesek nem elszigetelten éltek, befogadták az Arab-félsziget és az India közötti gazdag kereskedelmi utak zarándokait. Az utolsó szerzetesek sorsáról azt feltételezik, hogy valószínűleg északabbra költöztek, ahol a kereszténység még nem vesztette el támogatottságát vagy hivatások hiányában néptelenedett el a kolostor Kr. u. 750 körül. Szándékos pusztítás jelei nem tapasztalhatók. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése