Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 28., kedd

Muszlim: az új fogyasztói réteg


Muszlim: az új fogyasztói réteg
NEW BRUNSWICK, N.J. (AP) — New Yorktól nem messze tartották meg a napokban azt a rendezvényt, amelynek célja, hogy bemutassa az új  Muszlim fogyasztói réteget az amerikai reklámcégeknek, piackutatóknak és az élelmiszeripar vezetőinek, az American Muslim Consumer Conference-t.
A prominens eseményen – ahol többek között minden egyes asztalon megtalálható volt iszlám étrend szerint készített csokoládé – azt kívánták hangsúlyozni, hogy még a jelenlegi muszlim ellenes közhangulatban is érdemes számolni az amerikai muszlim fizetőképes kereslettel, mert ezzel a céggel többet nyerhetnek, mint veszíthetnek.Az európai vállalatok már régóta számításba veszik a muszlim közösségeket, míg az USA-ban ez most még csupán kísérleti stádiumban van, de fejlődés már most megfigyelhető abban, hogy tavaly még csak 200 vendég érkezett a bálra, idén 400 főnél le kellett zárni a vendéglistát.
A ’Halal’, az iszlám által engedélyezett termék, világpiaca évente mintegy fél milliárd dollárral emelkedik. A ’halal’ ipar fő vonulata a rituálisan levágott hús, de a teljes termékskála ennél sokkal tágabb. Magában foglal olyan ételeket és fűszerkeverékeket, melyekben nincs alkohol, sertéshús és más tiltott adalékanyag, illetve a ’halal’ megjelenik a piacon kozmetikumokkal, ruházati cikkekkel és pénzügyi szolgáltatásokkal is.
Néhány vállalat már évek óta kiszolgálja az Európába bevándorolt muszlim közösségeket. Példaként említhetjük a Nestlét, mely 20 európai gyárában állít elő ’halal-engedéllyel’ ellátott termékeket és az elkövetkezendő években növelni fogja a gyártást.
Az Egyesült Államokban a McDonald’s ’halal’ menüje már most nagyon népszerű, valamint a WalMart és Whole Foods is elkezdtek kínálni ’halal’ termékeket.
Azonban, nem meglepő, hogy az új fogyasztói réteg ellenére ezek a vállalatok kénytelenek szembenézni az éles kritikákkal és a terrorizmus miatti iszlám ellenes véleményekkel mind Angliában, mind pedig az Egyesült Államokban.
A Kentucky Fried Chicken, miután piacra dobta Angliában ’halal’ menüjét, tüntetések miatt kénytelen volt azt visszavonni néhány éttermében. A kritikusok a ’terror csirke’ gúnynevet ragasztottak az új menüre.
Múlt évben a Best Buy Inc. panasz leveleket kapott, amiért a vállalat hálaadás napi hírdetésében egy ugyanarra az időpontra eső muszlim ünnepet, az Eid al-Adha,’vagy az áldozathozatal ünnepét’ szintén megjelenítette a lap alján. Nem sokkal később egyre több muszlim fogyasztótól érkezett köszönő hívás a Best Buy-hoz, és tiszteletük jeléül még egy Facebook oldalt is felállítottak a cég számára.
Egyre több cég ismeri fel, hogy potenciálisan igen nagy profitot jelent a muszlim bevándorlók rétegének kereskedelmi kiaknázása. 1960-ban nagy számban települtek be az USA-ba és jelentős részük gazdagabb és magasabban képzett sok amerikainál.
Nem kérdés tehát, hogy egyre fontosabb irányvonalat fog képezni a muszlim fogyasztó a kereskedelmi célközönség széles palettáján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése