Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 30., kedd

Haldoklik Irán vallási vezetője?

Hamenei elmélyülten fohászklodik
Ali Hamenei legfőbb vallási vezető állítólag leukémiás és a betegség a végső stádiumában van, ezért az ajatollah néhány hónapon belül meghalhat - írja a Le Monde.
Egy 2009-es jelentés szerint egy üzletember, aki gyakran látogat Teheránba azt az információt kapta a korábbi elnöktől, Ali Akbár Rafszandzsánitól, hogy Ali Hamenei legfőbb vallási vezető leukémiás és a betegség a végső stádiumában van , ezért az ajatollah néhány hónapon belül meghalhat – tájékoztatott a Le Monde nevű francia lap.
Az amerikai diplomata által írt jelentés szerint, Rafszandzsáni, aki nem ért egyet Mahmúd Ahmadinezsád politikájával és az iráni reformmozgalommal is rokonszenvezett, miután értesült Hamenei betegségéről elkezdte felkészíteni magát a legfőbb vezető pozíciójának az utódlására. Hamenei, az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetője, 1989 óta tölti be a pozícióját - írja a Le Monde.
A Le Monde által idézett dokumentum egy a sok ezer további titkos jelentésből, amelyet a WikiLeaks szivárogtatott ki az amerikai diplomaták bizalmas levelezéseiből. A lap, amely előzetes betekintés kapott a WikiLeaks dokumentumaiba, azt állítja, hogy az Iránnal kapcsolatos dokumentumok azt bizonyítják, hogy Washington közel-keleti forrásokra támaszkodott a számára rejtélyes Iszlám Köztársaság feltérképezésében.
Washington 30 évvel ezelőtt szüntette meg a diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután Teherán radikális diákjai elfoglalták az Egyesült Államok nagykövetségét és 444 napig fogva tartották annak alkalmazottait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése