Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 29., péntek

Vérre mennek a fejkendőviselés miatt?

A Kitekintő cikke

Egymásnak esett a török kormány és ellenzék a fejkendő viselésének kérdésében.Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szerint az ellenzék legfőbb ereje nem őszinte a kérdést tekintve, a kormánnyal szembenálló legfőbb politikai párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője, Kemal Kiliçdaroglu viszont úgy véli, hogy a kormányfő gerinctelen. A CHP elnöke eközben már egy könyvet is összeállított a kormányfő megszegett ígéreteiből.


„Ki vagy te? Szerintem egy gerinctelen ember” – támadt neki kedden Kemal Kiliçdaroglu a török kormányfőnek, Recep Tayyip Erdogannak, miután az azzal vádolta meg az ellenzéki CHP elnökét, hogy nem nyilatkozik őszintén a fejkendőviselés kérdését tekintve. A szeptember közepén megrendezett alkotmánymódosító népszavazás után – melynek eredményeképpentöbbek között jelentős változások történtek a török igazságszolgáltatás berendezkedésében és a nők és gyermekek jogai is kiszélesedtek, de emellett sokan úgy vélik, hogy Törökország inkább a Kelet felé fordult –, a török belpolitikai életben újra fellángolt a fejkendő körüli vita (és egy új alkotmány megalkotásának lehetősége is – a szerk.). A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) már korábban is szorgalmazta a tilalom eltörlését – eredménytelenül –, mely szerint az egyetemeken és közintézményekben tilos a nőknek fejkendőt viselniük, de a kormány számára sikerrel felérő szeptemberi népszavazás után az ellenzék is aktivizálódott a kérdést tekintve: az ügyben eddig a tilalom pártján álló CHP most mintha jobbról előzné a kormányt és az ellenzék legnagyobb ereje most már maga is engedékenyebb lenne, vagyis engedélyezné a fejkendő viselését ezen intézményekben.
Az ügyben ugyanakkor nem minden CHP-s politikus nyilatkozik egyértelműen és a többi politikai erő – köztük az ellenzéki nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) is – azzal vádolja a pártot, hogy csak a jövőre esedékes parlamenti választások miatt igyekszik szavazatokat szerezni a téma politikai síkra terelésével. A fejkendő viselésének lehetősége szimbolikus jelentőséggel bír Törökországban: a szekularizmus védelmezői szerint a haj kendővel történő eltakarása ezeken a helyeken a vallás begyűrűzését jelenti az állami intézményrendszerbe, míg a kendő viselését támogatók szerint egyszerűen csak a vallás szabad gyakorlásáról van szó. Törökországban1997-ben, az akkori, „posztmodernnek” nevezett puccs után tiltották be a fejkendő viselését bizonyos intézményekben.
Az AKP és a CHP vezető politikusai az utóbbi hetekben sorozatosan a másikat vádolták, hogy az nem nyilatkozik őszintén a kérdés tekintetében – tudósított a Hürriyet török napilap. Erdogan a hét elején nyilvánosan is bejelentette, hogy 2011-ben megszületik majd az a törvény, mely lehetővé teszi a nők számára a fejkendő viselését, és ezzel kisebb fricskát dobott a CHP-nak. Az ellenzéki párt a szeptemberi népszavazás előtt azt hangoztatta, hogy egyedül csak ők képesek megoldást találni a kérdésre, ám a török kormány ezzel a lépéssel most igyekszik kihúzni a talajt a CHP alól és színvallásra késztetni a pártot. A török kormányfő a CHP-t azzal is vádolja, hogy annak inkább érdeke a mostani status quo fenntartása, mint a változtatás. A fejkendő körüli diskurzus az ország új alkotmányának megalkotását tekintve is érdekes színezetet kaphat, mivel a török politikai erők le szeretnék cserélni az 1982-ben, a katonai puccs alatt elfogadott alaptörvényt, és az új alkotmányban minden bizonnyal a kendő viselésének kérdése körül fog az egyik leghevesebb vita kialakulni.
Erdogan eközben visszautasította a legfelsőbb fellebviteli bíróság főügyészének, Abdurrahman Yalçinkayanak a vádjait, melyek szerint a fejkendőviselés tilalmának megszüntetése magával hozná a szekularizmus visszaszorulását is az egyetemeken. A Today's Zaman jelentése szerint a főügyész nyilatkozatában „bizonyos akciók” meghozatalát is kilátásba helyezte, ám arra nem térti ki, hogy ezek mik lennének. Egyes elemzők úgy vélik, hogy Yalçinkaya egyes pártok, pl. az AKP, megszüntetésére indított eljárásokra gondolt ebben az esetben (erre korábban már volt példa). A főügyész megnyilatkozását az összes parlamenti párt elítélte, a CHP kivételével.

A fejkendőviselés osztja meg legjobban a török társadalmat? 
A CHP szerint ugyanakkor ők továbbra is készek a tárgyalásra a fejkendő témájában, csak a kormányzat rugalmatlansága miatt képtelenek megtalálni a közös nevezőt. Az ellenzéki erő szerint ők akkor ülnének le a tárgyalóasztalhoz, ha a kormányzat hajlandóságot mutatna a Felsőoktatási Tanács (YÖK) megszüntetésére és a jelenleg tíz százalékos parlamenti küszöb leszállítására. Az AKP ezt zsarolásnak tartotta és nem volt hajlandó belemenni az alkuba, így az egyeztetés a fejkendőviselés tilalmának megszüntetéséről egyelőre elmaradt.
török miniszterelnök ezek után már odáig is elment, hogy azt állítsa, hogy a CHP nem képes felülkerekedni „tradicionális gondolkodásán, populista hozzáállásán”, melyekkel a „szabadságjogok ellen és a tiltások mellett lép fel”. Erdogan hozzátette, hogy a jövő év az egyéni szabadságjogok kiszélesítéséről fog szólni – ezzel is felkészülve a két kontinensen átívelő muszlim állam uniós csatlakozására –, melynek része lesz a fejkendőviselés tilalmának feloldása is.
A fejkendőviselés kérdése úgy tűnik, hogy a mai török társadalom, közvélemény és politikai élet egyik legforróbb indulatokat kiváltó témája, mely a polarizáció irányába terelné a parlamenti pártokat, ezt azonban bizonyos erő(k) mindenáron el szeretnék kerülni. Az AKP hozzáállása egyértelmű: a kormánypárt igyekszik meglovagolni a népszavazás óta felívelőben lévő támogatottságát – ma már Törökország egyes nyugati, korábban a szekularizmus bástyáinak számító tartományai is az AKP-t támogatják –, hogy ez egészen kitartson a jövőre megrendezésre kerülő parlamenti választásokig. A kormánypárt, érthető módon, az új alkotmányt csak a választások után hozná tető alá, szemben az ellenzék által preferált választások előtti időponttal. A fejkendőviselés körüli vita felhevítése első ránézésre mindenképpen az AKP-nek jön jól, mely „hazai terepen” mozog a kérdést illetően, ám a CHP harcos hangvétele ráirányíthatja a közvélemény és a média figyelmét az ügy mélyebb rétegeire is, és ezzel a CHP is jól járhat még a következő hónapokban. A CHP emellett több egyéb fronton is támadja a kormányt, és ezzel a lépéssel igyekszik a figyelmet megosztani a fejkendőviselés és más ügyek között. Kiliçdaroglu nemrég jelentette be, hogy könyvet készülnek kiadni Erdogan „megszegett ígéreteiről”, melyben az összes, a kormányfő által be nem váltott ígéret megtalálható lesz. A CHP elnöke ily módon is pozicionálni akarja pártját a következő hetekre és tematizálni a média alaphangját, mellyel adott esetben kisegítheti a fejkendőviselés miatt megszorulóban lévő CHP-kommunikációt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése