Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. október 31., vasárnap

Kegyes muszlimok a bengáli kompkatasztrófa áldozatai

Mecset Midnapúrban
A Magyar Nemzet cikke


Továbbra is keresik a túlélőit a szombat délelőtti indiai kompbalesetnek. Legalább 16 ember halt meg és további 70 eltűnt, közölte a helyi rendőrség.


Indiai parti őrség és a haditengerészet együtt keresi a hideg vízben az áldozatokat. A tragédiában az erős hullámzás mellett az is közrejátszott, hogy a komp túlzsúfolt volt. A 150 embert szállító jármú, egy Sundarbans erdőbeli folyón borult fel 120 km-re dél Kolkatától, az indiai Nyugat-Bengália állam fővárosától. A kompon mindössze 60-an utazhattak volna. Az áldozatok, akik elsősorban mezőgazdasági termelők és halászok, egy hatalmas muszlim vallási ünnepről tértek vissza, amikor a baleset történt.


Busralilmuhminin-kiegészítés: Az indiai sajtóhírek szerint száz fő zsúfolódott össze egy hatvanfős lélekvesztőn, aminek Ma Durga volt a neve. A tengerészet és a közelben halászók negyven embert megmentettek a Ghoramara-szigetnél bekövetkező katasztrófában, de 18-nak csupán csak a holtteste került elő. Az áldozatok közül három kislány volt.


A hajón tartózkodók Kakdwip városába tartottak a kelet-midnapuri Hidzsli szentélyből, ahol kegyes látogatást, ún. zijárát tettek. Őket zarándoknak nevezni megtévesztő, hiszen most indul az iszlám zarándoklat periódus is, s az érintettek nem Mekkába tartottak.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése