Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 30., csütörtök

Zsidó vírus pusztított Iránban?

MTI


Az Ótestamentumra, pontosabban Eszter könyvére utalhat a feltehetően az iráni atomprogram lelassítására megalkotott Stuxnet számítógépes vírus - állította lapszámában a The New York Times. Eszter könyve azt meséli el, hogyan menekültek meg a zsidók attól, hogy perzsák kiirtsák őket. A vírus kódjának egyik részlete a Myrtus (mirtusz) nevet viseli, ami egyértelmű utalás lehet az Ábrahám népét megmentő Eszterre. Az izraeli kormány nem kommentálta, hogy titkosszolgálata kiberháborúra szakosodott részlegének van-e köze a Stuxnethez, ami a lap szerint nem meglepő.


Ugyanakkor több ország számítástechnikai szakemberei is úgy vélekedtek, hogy a vírus eredetét talán sohasem sikerül majd kideríteni. A The New York Times olyan véleményekre is hivatkozik, melyek szerint a mirtusz név használata - a virág több közel-keleti kultúrának is alkotóeleme - csupán szándékos félrevezetés, amelynek célja, hogy a gyanút az izraeliekre terelje.

A lap rámutat, hogy a Stuxnet eredetével kapcsolatban hallgat az Obama-kormány is, amely nemrégiben felgyorsított egy, az előző elnök csapatától örökölt titkos számítástechnikai projektet, amelynek célja az iráni atomprogram aláaknázása.

Noha a vírus több országban, többek között Kínában, Indiában és Indonéziában is felütötte fejét, a jelek azt mutatják, hogy a fő célpont éppen az iráni nukleáris program volt. Az egyik legfontosabb utalás az, hogy a Stuxnetet valószínűleg egy meghatározott, a Siemens által tervezett ipari számítógép ellen hozhatták létre. A Simatic S-7 típusú komputereket olajvezetékek, villamosenergia-hálózatok és atomerőművek működtetéséhez alkalmazzák.

Ralph Langner német komputerbiztonsági szakember, aki a független szakértők között elsőként állapította meg, hogy a Stuxnet Irán ellen irányul, úgy vélekedett, hogy a vírust feltehetően az iszlám köztársaság nukleáris erőművének építésében részvevő orosz szakemberek hurcolhatták be - némi titkosszolgálati rásegítéssel - az országba.

Egyébként szakértők emlékeztetnek, hogy Eszter eredeti héber neve - mint ahogy azt története is elbeszéli - Hadassza, azaz mirtuszvirág volt, közismert perzsa nevét - amelynek jelentése csillag - csak később, a perzsa király (Ahasvérus, azaz I. Xerxész) feleségeként vette fel. A talmudi forrás szerint azonban Eszter neve héber eredetű: sokáig titkolta zsidó származását férje előtt. Eszter, az árva zsidó lány Perzsiában nőtt fel. Nemcsak népét mentette meg az ármánykodástól és a végső pusztulástól, de egy, a férje ellen tervezett merényletet is megakadályozott.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése