Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. május 21., péntek

A törökök testvérként tekintenek a magyarokra - nyilatkozza Mehmet Inceoglu, a Török Iránytű elnöke

Mint arról már beszámoltunk, 2010 május 13-án Salha Falahhal, a Magyar Iszlám Közösség egykori elnökével közölt interjút a Barikád hetilap. A 2010. május 20-ai szám és Horváth Ádám, a Magyar Iszlám Közösség alenökének vendége a hazai muszlim közélet másik jeles személyisége, Mehmet Inceoglu politológus, a Török Iránytű Európába Egyesület elnöke. Inceoglu két részre osztja a török történelmet, s azt vallja, hogy hazája fejlődését az iszlám-gyökerű kormányzópárt, az Ak Parti és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök alapozta meg.

Cikkajánló:

A törökök testvérként tekintenek a magyarokra - Mehmet Inceoglu a török fővároshoz, Ankarához közeli Konyában született 1978-ban. Húszéves kora óta él hazánkban, 1989-ban költözött Budapestre, menyasszonya magyar. Az ELTE Állam- és Jogtudományi karán politológia szakon végzett, jelenleg nemzetközi kereskedelemmel foglalkozik. Közös történelmünkről, a török-örmény konfliktusról, valamint hazánk és Törökország jövőjéről beszélgettünk vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése