Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. április 5., hétfő

Válasz a Hetek.hu-nak - Egy cikk, ami megtámadta az iszlámot

A Muszlim Hírek című blog bejegyzése válaszul a cionista Hit Gyülekezete hetilapjában megjelentekre

Béke legyen azzal, aki követi a helyes Útmutatást! Itt nincsen más isten, mint az Egyetlen Igaz Isten, és tanúsítom hogy Muhammad(saws) az Ő Prófétája, és tanúsítom hogy Allahon kívűl senki mást nem szabad imádni. Ezennel meghívunk titeket is az Iszlám hitre.


Nos, a cikkük nem támadja az Iszlám vallást, sem az Iszlám hitet, sem a muszlim embereket. Ezzel elégedettek vagyunk. Viszont az, hogy a Magyar Iszlám Közösség, 'Isa 'Umar(Edu) testvérünk az al-Kaida ügynökei lennének, ez már több a soknál, ez olyan, mintha a magyar muszlimok mind az al-Kaidához csatlakozott terroristák lennének, akik a magyar emberekre veszélyt jelentenek. Tehát, ez a honlap, ahol most olvasod ezeket a sorokat, egy al-Kaida által bérelt ember ütögette be azokat, hogy "terroristákat gyártson" és "a terrorizmusnak támogatókat találjon". Én, mint békeszerető ember, aki együttérez azokkal a testvéreivel, kiket öngyilkos merénylők és amerikai gépfegyveresek kétoldalról ölnek Irakban és Afganisztánban, kikérem magamnak, és a Magyarországi muszlimok nevében is, hogy NEM VAGYUNK TERRORISTÁK.

A Magyar Iszlám Közösség(MIK) 1988-ban bejegyzett Egyház, akit sejk Mihállfy Balázs AbdulRahmán testvérünk alapított. Nem tagadhatja senki a sejk érdemeit, csinált egy magyar Korán-fordítást és több könyvnek az írója. 1996-ban Bolek Zoltán testvérünk lett a közösség vezetője. Az ő érdemeit sem tagadhatjuk, bébiételeket osztogatott szét az országban százezer forintos értékekben, illetve segélymissziókat vezetett barátjával, Rózsa-flores Eduárdó testvérünkkel együtt Irakba, Szudánba stb. Rózsa-flores Eduárdó testvérünk érdemeit sem tagadhatják. Ő sokat osztogatott, sokat küzdött, Boszniában önkéntesen fegyvert fogva harcolt a bosnyák testvéreinkkért, azokért a gyerekekért, nőkért és férfiakért, akiket a szerbek jogtalanul megtámadtak. És sokat harcolt azzal is, hogy rengeteg szegényt ellátott élelmiszerrel, még Bolíviában is.

Ahogy Bolek Zoltán testvérünk mondta a róla való megemlékezési khutbán: "Mert Isten útján nem csak fegyverrel lehet harcolni. Isten útján lehet úgy is harcolni, hogy elmegyünk és szegény embereket etetünk. Mert az is Isten útja."Rózsa-flores testvérünk az utolsó éveiben rengeteg segélymissziókon vett részt, nem igaz így az állítás, hogy évekig tervezte volna a bolíviai elnök megölését. Nem volt fegyveres, de mártírhalált halt. És mindegy hogy ő Fideszes, MSZP-s vagy Jobbikos volt.

Kijelentjük, hogy ez a cikk csupán elmélet. Ugyanúgy van egy olyan elmélet is, hogy a zsidók gyarmatosítsák az országot, és a politikusaink kirabolták az országot, ezt a nézetet leginkább a Jobbik osztja. De az al-Kaida meg Irán is hogy jön össze nem tudom, de a siíta Irán nem nagyon szokott segíteni a szunnita Balkánon, és az al-Kaida sem szívleli nagyon a siíta Iránt.

Végkifejlet: hogy terrorista szálak vannak a magyar belpolitikában, ugyanolyan elmélet mint a zsidók fegyvere az MSZP vagy a Fidesz, és kérjük, olyan vallási szervezeteket mint a Magyar Iszlám Közösség ne tessék a politikába számolni, mi sem gyanakodunk pl. a Magyar Katolikus Egyházra mint az amerikai gyarmatosítóra, vagy a Magyar Zsidó Hitközségre mint a cionista agresszorokra, akik készülnek elfoglalni hazánkat.

Cabuk Mustafa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése